Citroën C4 2020 - Más, mint a többi

by Mészáros Gergely

Az új C4 és az ë-C4 – 100% ËLECTRIC úgy értelmezi újra a kompakt ötajtós fogalmát, hogy közben abszolút megfelelnek a szegmenssel kapcsolatban támasztott elvárásoknak és tökéletesen beleillenek a Citroën egyedi „univerzumába”.

Miközben a Citroën már jó ideje sikeresen szerepel a SUV kategóriában, addig a kompakt ötajtósok szegmensében még csak most készül a nagy visszatérésre, az új C4-gyel és az ë-C4 – 100% ËLECTRIC-kel. Ez az osztály nagyon fontos szerepet játszik az európai piacon: 2019-ben több mint 1.700.000 ilyen új gépkocsi talált gazdára, gyakorlatilag a személygépkocsi-eladások közel 11%-át a kompakt ötajtósok tettek ki.
A Citroën és a kompakt autók immár 92 éves sikertörténete meg 1928-ban, a legelső C4 nevű modell megszületésével kezdődött. A hosszú történet egyik főszereplője a GS, amelyet 1971-ben az év európai autójának választottak, és amely az idén ünnepli 50. születésnapját. De a teljes lista – amely mintegy 12.500.000 eladott kocsit jelent - bővelkedik az olyan modellekben, melyeket egyedi karakterük, komfortjuk és menetteljesítményük miatt mindig is nagyra értékelt a világ: ilyen például a C4 (1928), az Ami 6/Ami 8, a GS/GSA, ZX, a Xsara, a C4 különböző generációi (2004, 2010) és a C4 Cactus. Mind-mind olyan típus, amely örök nyomot hagyott az autózás történelmében, mivel olyan vásárlók igényeit elégítették ki, akik a „kör négyszögesítését” keresik az autókban: legyen kiemelkedően kényelmes, de egyúttal viselkedjen feszesen az úton, legyen kívül kompakt, belül viszont tágas, legyen egyszerre elegáns és robusztus.
Az új C4 és az ë -C4 -100% ËLECTRIC egyedülálló és merész stílusával új koncepciót hoz a szegmensbe. A jellegzetesen magas felépítés révén egyesíti a kompakt ötajtósok eleganciáját és dinamizmusát a SUV modellek néhány, erőt és karaktert sugárzó megoldásával. Az aerodinamikus, finoman ívelt vonalak, például az elöl és hátul is megjelenő, V-alakú LED-es fénycsík, hűen tükrözik a Citroën márkajegyeit, egyúttal viszont új, határozottabb, izmosabb, dinamikusabb stíluseszközöket is bevezetnek.

Az első es a hátsó túlnyúlásaik rövidek, a kerekeik nagy átmérőjűek (690 mm), hasmagasságuk (156 mm) pedig nagyobb, mint a konkurenseké– mindez sajátosan magas építésű, határozott, „ugrásra kész” autóvá teszi a Citroën új párosát, és újraírja a kompakt ötajtós kategória játékszabályait. Hosszú (2670 mm) tengelytávjaiknak is köszönhetően valahol a szegmens közepén helyezkednek el: 4360 mm hosszúak, 1800 mm szélesek és 1525 cm magasak. Felépítésük miatt a vezetők szemmagassága (1,22 m) átlag feletti, ami jobb kilátást biztosít.
citroenc4 2020nyFeltétlen említést érdemel még a LED-es nappali fényből, 3 LED-modult tartalmazó fényszórókból, valamint színes betétekkel díszített, grafikus formájú LED-es ködfényekből álló „Citroën LED Vision” elnevezésű világítórendszere, valamint az első és hátsó lökhárító-védőre ráfutó matt fekete kerékjárati ívek, s a színes betétekkel díszített Airbump-elemek. Utóbbiak nemcsak dinamikussá teszik a formát, de kiemelik a kocsik erős, védelmező karakterét is.
citroenc4 2020studio11Az utastérben első pillantásra is feltűnik a minőség és a modern berendezés. A Citroen Advanced Comfort program szellemében kidolgozott megoldásai közül is kirí a letisztult, modern műszerfal, a lágy vonalvezetésű ajtóborítás, a puha anyagok, az utazásra csábító ülések és a számtalan praktikus tárolóhely – köztük a műszerfalból kihúzható tálca, a Smart Pad Support Citroen. Olyan megnyugtató és okos az egész.

A derűs és komfortos atmoszférához az olyan stíluselemek is hozzájárulnak, mint a műszerfal és az üléskárpitok új díszítései, a lágy borítású könyöktámaszok vagy a szaténfényű króm vagy ragyogó fekete betétek. A vaskos kormánykerék alapja kellő helyet biztosít a vezetést segítő rendszerek vezérlőinek a bal oldalon, míg a szórakoztató elektronika gombjai a jobb oldalra kerültek.
citroenc4 2020vA különböző kijelzők és interface-ek elhelyezése és kidolgozása szintén a technológia és a modernitás fontosságát sugallja. Közvetlenül a pilótával szemben helyezkedik el a keret nélküli numerikus HD kijelző, melynek grafikája a Citroenre jellemző módon eredeti, és könnyen olvasható. Emellett megnyugtató fehér fény veszi körül, illetve egy head-up display is kiegészíti, ezáltal a vezető minden pillanatban az útra tud koncentrálni. A műszerpult közepén található a finom kidolgozású, ugyancsak keret nélküli 10 hüvelykes érintőképernyő, amely az autó vezérlésének központi szerve. Az új C4 és az ë-C4 -100% ËLECTRIC új automata váltóházat kapott, a három üzemmód (R, N és D) között pedig egyszerű a váltás, amelyet fényjelzés is segít. A 380 literes csomagtér ajtaja tágasra nyílik, megkönnyítve a pakolást. A középkonzolon kapott még helyet az elektromos kézifék vezérlője, valamint – automata váltós verziókból – a vezetési stílus (Eco, Normal vagy Sport) kiválasztására szolgáló gombok. A mai divatnak megfelelően az új C4 és az ë-C4 -100% ËLECTRIC a karosszériaszíneknek és a beltéri csomagoknak köszönhetően összesen 31 különböző külső és 6 belső stíluskombinációt kínál. Így minden vevő olyan négykerekűt konfigurálhat magának, amely kifejezetten őt magát tükrözi.
citroenc4 2020pAz új C4 és az ë -C4 -100% ËLECTRIC, a francia márka ötödik elektromos modellje, összesen három különböző meghajtással készül. A 100%-ban elektromos motor teljesítménye 100 kW (136 LE), hatótávja 350 km, ezzel nagyfokú autonómiát biztosít. Az új generációs, Euro 6 motorok benzines változatainak teljesítménye 100 és 155 LE között van, a dízeleké pedig 110 és 130 LE között.
Előbbiekkel a haladás zajtalan, a Citroën zökkenőmentesen indul és gyorsít, kényelmes és egyszerű vezetni, finom a felfüggesztés, puhák az Advanced Comfort ülések, semmiféle vibrálást nem érezni, a kijelzők es a vezérlők használata könnyű es ergonomikus – minden a fedélzeten utazók kényelmét szolgálja. Sport üzemmódban 9,7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h sebességre, végsebessége pedig 150 km/h. Az elektromos motor 400 voltos litium-ion akkumulátorának kapacitása 50 kWh. Természetesen Brake funkció is van benne, amely anélkül lassítja a kocsit, hogy a fékpedált kellene taposni. Ráadásul a rendszer visszanyeri a lassításkor és fékezéskor felszabaduló energiát, ezzel is növelve a hatótávot.
citroenc4 2020studio13100 kW-os gyorstöltő segítségével 10 km/perc sebességgel tölthető, magyarra lefordítva 30 perc alatt 80 százalékos töltöttség érhető el. 32 amperes WallBox-szal és egyfázisú kábellel 7 óra 30 perc alatt, háromfázisú kábellel pedig 5 óra alatt tankolható meg. Végül, de nem utolsósorban 16 amperes Green’up™ Legrand töltővel 15 óráig, szabványos hálózati kábellel pedig 24 óráig tart a töltés.
Mindemellett az új C4-ben és az ë-C4 -100% ËLECTRIC-ben – a középső felszereltségi szinttől kezdve – a C4 Cactusban és a C5 Aircross Hybridben megismert, progresszív hidraulikus ütközőelemekkel ellátott Citroën felfüggesztés is szolgálatot teljesít. Az egyedülálló innováció hatékonyan szűri ki az út okozta rázkódásokat, ez a széles, hívogató ülésekkel együtt zavartalan komfortot garantál.
Nagy hangsúlyt kapott a tervezés során a hangszigetelés: elsősorban a gördülési és aerodinamikai zajokat szűrtek ki, melynek eredményeként az utasok kivételesen hatékony védőburokban utazhatnak, a külvilágtól tökéletesen elszigetelve. A világos kabin úgyszintén a Citroën Advanced Comfort program egyik alappillére: a 4,3 m2 összfelületű ablakok és a puha, meleg hatású anyagok derűs és pozitív hangulatot teremtenek.

Az új C4 es az ë -C4 - 100% ËLECTRIC nem kevesebb, mint 20 legújabb generációs vezetést segítő rendszert kínál, pont annyit, mint a C5 Aircross SUV, a Citroen zászlóshajója. Vincent Cobée, a márka vezérigazgatója így foglalja össze: „Az új C4-gyel és az új ë-C4-100% ËLECTRIC modellel a Citroën visszatér a kompakt ötajtósok Európában kiemelkedő szerepet játszó kategóriájába. A Citroën teljes genetikai örökségét felvonultató új modell, innovatív felépítése és kiemelkedő kényelme mellett, szabad választást enged tulajdonosának a motor tekintetében: 100%-ban elektromos, benzin- és dízelmotorral egyaránt elérhető, így az ügyfelek lehető legnagyobb részének igényeit kielégíti.” Az újdonságok 2020. második felétől érkeznek a kereskedésekbe. A megrendelések felvétele előreláthatólag szeptembertől kezdődik.