Nissan Z Proto - A múlt ihlette, a jövőbe tekint

by Mészáros Gergely

Jön az új Z. A ma leleplezett Z Proto egyértelműen jelzi a Nissan azon szándékát, hogy újraélessze a legendás Z sportkocsik sorozatát.

A Z Proto az utolsó porcikájával is teljes mértékben tiszteletben tartja az 50 éves Z örökséget. Ugyanakkor egy teljesen modern sportkocsi, kívül-belül új dizájnnal és kézi váltóval ellátott, ikerturbós V6-os motorral. Ahogy Makoto Uchida, a Nissan vezérigazgatója bemutatta: a Z – tiszta sportautóként – a Nissan szellemiségét képviseli. Egyúttal kulcsmodell a Nissan NEXT megújulási tervben, és annak a bizonyítéka, hogy képesek vagyunk megtenni azt, amit mások nem. Mint Z rajongó, örömmel jelentem be, hogy a következő Z hamarosan érkezik!”
A japán tervezőcsapat által kidolgozott és fejlesztett Z Proto friss, vonzó megjelenéssel büszkélkedhet, az autó sziluettje viszont az eredeti modell előtt tiszteleg. Ahogy a világos sárga gyöngyházfényezés is: az első generációs Z-nek (S30) és a 300ZX-nek is létezett ilyen árnyalata, a teteje viszont fekete. Miként Alfonso Albaisa, a japán márka vezető dizájnere elárulta: „a retro téma és a futurizmus ötvözete nagy kihívást jelentett. Tervezőink számtalan tanulmányt és vázlatot készítettek, miközben megvizsgáltuk az összes eddigi generációt, illetve, hogy mi vitte sikerre őket. Végül úgy döntöttünk, hogy a Z Protónak utaznia kell az évtizedek között, beleértve a jövőt is.
A motorháztető és a ferde, könnycsepp alakú LED-es fényszórók is vitathatatlanul az kezdeti Z-re emlékeztetnek. A téglalap alakú hűtőrács méretei hasonlóan a jelenlegi kivitelhez, de oldalról még erősebb a kötődés az ős Z-hez. A szépen ereszkedő tetővonal és a rövid far jellegzetes Z-profilt alkotnak, melynek érdekessége, hogy a hátsó éle alacsonyabb, mint az első sárvédő magassága. Ennek köszönhető a Z egyedülálló testtartása. A Z Proto fenekét a 300ZX hátsó lámpái inspirálták, a tökéletes összhatáshoz a két oldalon kivezetett kipufogóvégek és a 19 colos, fekete könnyűfém keréktárcsák is hozzájárulnak.
A belső tér kialakítása tökéletesen passzol a coupé külsejéhez, modern technika és vintage stílus jellemzi. A belsőépítész csapat a professzionális motorsport legendákhoz fordult tanácsért, hogy a Z Protónak ideális sportkocsi-kabinja legyen, mind országúti, mind versenypályás használathoz. S ez meg is látszik rajta. A 12,3 colos digitális műszerfal összes információja egy pillanat alatt értelmezhető a pilóta számára, miközben a háromküllős, már multifunkciós kormánnyal magabiztosan irányítja az autót. Az alacsony sportüléseken kontrasztos betétek futnak végig, ugyanígy a műszerfal díszöltései is sárga színben pompáznak.

A legelső Z azért született meg, hogy minél több ember számára elhozza a sportkocsik birtoklásának örömét, izgalmát. „Mindig is dinamikus „előadó” volt, a vásárlók könnyen kiélvezhették a képességeit, és érezhették a lehető legszorosabb kapcsolatot az autójukhoz” – mondta Hiroshi Tamura, a Z Proto termékspecialistája. Viszont minden új nemzedék egyre erősebb motorral rendelkezett, noha a Z nem pusztán a teljesítményről, teljesítménynövekedésről szólt. Sokkal inkább az erő és az agilitás harmóniáját nyújtja...
nissanzproto10Azért nem kell aggódni, a Z Proto elég nagyot „üt”. A hosszú gépház alatt ikerturbós V6-os motor tombol, ha a vezető szabadjára engedi a lovakat. A potens erőforráshoz hatfokozatú kézi sebességváltó kapcsolódik. Prototípusról lévén szó, még most folyik a teljesítmény és a „kontroll” hangolása, így pontos adatokat egyelőre nem árult el róla a Nissan.
nissanzproto30Makodo Uchida viszont még egyszer is megerősítette, hogy „az új Z úton van.” Az úttörő Ariya EV nyári bemutatásával a Nissan a villamosítás és az autonóm technológia új korszakába lépett. Most a Z-vel a tiszta sportkocsik izgalmát hozzuk el a pilótáknak. Már több mint 50 éve „írjuk” közösen a Z legendáját. Örülök, hogy velünk vagytok a következő izgalmas fejezetben.”