Ez az állat MEG SEM PRÓBÁLT LEHÚZÓDNI - Suttyó akcióban Érden
Olvasónk Érden rögzítette azt az egészen hajmeresztő jelenetet, amelyben egy sofőr úgy döntött, hogy a záróvonal és a szemből érkező autó sem jelent számára akadályt.
(X)
Olvasónk Érden rögzítette azt az egészen hajmeresztő jelenetet, amelyben egy sofőr úgy döntött, hogy a záróvonal és a szemből érkező autó sem jelent számára akadályt.
Az Audi Q3 győri sorozatgyártásának 2018-as megkezdése óta egymillió darabot gyártottak a sikermodellből. Az Audi Hungaria a jubileumi szám elérésével egy napon megújította stratégiai megállapodását a Magyar Kormánnyal, ezzel is kifejezve a két fél közötti sikeres együttműködés fontosságát.
A TikTok idén már a második egymást követő évben volt a legértékesebb márka Kínában a Brand Finance China 500 összeállítása szerint. A TikTok/Douyin közösségi hálózat márkaértéke egy év alatt 26 százalékkal, 105,8 milliárd dollárra nőtt.
A forgalmas tavaszi szünet után a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban, május 1-4. között a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjai és személyhajói 69 ezer utast szállítottak - tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség.
A légiközlekedés szén-dioxid-mentesítésében kulcsszerepet játszó fenntartható repülési üzemanyagok (SAF) termelése az elmúlt években ugrásszerűen növekedett, de szélesebb körű elterjedéséhez az egész iparág összefogására van szükség - áll a Boston Consulting Group (BCG) elemzésében.
(X)
(X)
(X)