48 óra, két autótolvaj, és 15.5 millió megkerült forint
A dabasi nyomozók 48 óra alatt elfogtak két gépkocsitolvajt, és megtérítettek 15,5 millió forintot. A gyanúsítottakat azóta letartóztatta a bíróság.
(X)
A dabasi nyomozók 48 óra alatt elfogtak két gépkocsitolvajt, és megtérítettek 15,5 millió forintot. A gyanúsítottakat azóta letartóztatta a bíróság.
Hétfőtől egy hónapon keresztül korlátozások lesznek az M0-M7 csomópontban burkolatfelújítási munkálatok miatt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt..
Informatikai fennakadás miatt órákra leállt a termelés a Volkswagen csoport (VW) számos üzemében, a német autóipari társaság tájékoztatása szerint a szerdán dél körül keletkezett problémát éjszaka sikerült orvosolni.
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, ezúttal a határon túl, Németországban.
A BYD (Build Your Dreams), a konnektorról tölthető (NEV azaz New Energy Vehicle) autók világelső gyártója és az akkumulátorgyártás meghatározó szereplője szerződést kötött első két márkakereskedő partnerével Magyarországon. A Wallis Motor – az AutoWallis Csoport tagja – Dél-Pesten, míg a Duna Autó Észak-Budán nyit bemutatótermet, ahol a BYD elektromos autóinak európai kínálatát mutatják majd be.
(X)
(X)
(X)