autosvilag.com: naponta frissülő autós magazin, a legfrissebb hírekkel, bemutatókkal, tesztekkel új és elektromos autókról, oldtimerekről és haszonjárművekről

(X)

Bár január elsejétől az autósoknak nem muszáj maguknál tartaniuk az autó forgalmi engedélyét és a jogosítványt, baleset esetén továbbra is meg kell adniuk a kárrendezéshez szükséges adatokat - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) közleményében.

Emlékeztettek arra, hogy ha az autó forgalmi engedélye és a jogosítvány érvényes és szerepel a magyar nyilvántartásokban, egy vasárnap életbe lépő jogszabály módosítás miatt többé nem szükséges, hogy azokat mindig maguknál tartsák az autósok. A rendőrség a helyszínen, elektronikusan is tudja ellenőrizni ezeket az igazolványokat. A Mabisz azt hangsúlyozta, hogy ha a közúti balesetben nem sérült meg senki, és az érintettek nem tartják szükségesnek a rendőrség értesítését, a felek továbbra is kötelesek átadni egymásnak a sofőr, a gépjármű és a biztosítási szerződés azonosításához szükséges adatokat. Az autó azonosításához jellemzően elegendő a rendszám és esetleg az alvázszám megadása - tették hozzá. Kitértek arra is, hogy amennyiben a rendőrség értesítése nem kötelező - mert nem sérült meg senki -, de valamelyik fél mégis hívja a rendőrséget, akkor a járművezetőknek meg kell várniuk az intézkedést.

(X)

(X)

 

(X)

Keresés

(x)

(X)

 

 

 

 

 

(X)

 

 

 

 

 

 

(X)

 

 

 

 

(X)

 

 

 

 

 

(X)

 

 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem