autosvilag.com: naponta frissülő autós magazin, a legfrissebb hírekkel, bemutatókkal, tesztekkel új és elektromos autókról, oldtimerekről és haszonjárművekről

Péntek, 04, szept., 7:43 AM

(X)

Ezúttal két fedélzeti kamerás felvételt mutatunk nektek, amik tanulságosak lehetnek.

Az első eset a Váci úton történt: egy gyalogos a piros jelzés ellenére lépett az úttestre, ahol egy érkező motoros elütötte. A felvételt beküldő olvasónk beszámolója szerint augusztus 31-én haladtak a Váci úton, amikor a gyalogos a már tilos jelzés ellenére lelépett az úttestre, majd keresztben elindult az úton. A kamerás autó előtt még átjutott, a mellette lévő sávban érkező motoros azonban már nem tudta elkerülni az ütközést és elütötte a gyalogost. „Hívtunk mentőt, de a gyalogos elsétált” – írta meg olvasónk. Az eset ismét jól mutatja, milyen súlyos következménye lehet annak, ha valaki figyelmen kívül hagyja a közlekedési lámpa jelzését. A kanyarban, az út közepén jött szembe a suzukis A második felvétel augusztus 10-én, a Szentendrét Pomázzal összekötő úton készült. „A szembejövő Suzuki Vitarával majdnem frontálisan összeütköztünk, mivel a Suzuki az út közepén közlekedett a kanyarban is. Szerencsére időben sikerült elrántanunk a kormányt, így elkerültük az ütközést” – írta a felvétel beküldője.

(X)

(X)

 

(X)

Keresés

(x)

(X)

 

 

 

 

 

(X)

 

 

 

 

 

 

(X)

 

 

 

 

(X)

 

 

 

 

 

(X)

 

 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem