Csinálhat a Volvo mindenféle szipi-szuper szabadidő-autókat meg limuzinokat, és mondhat bárki bármi mást: akkor is ez az igazi! Mármint Volvo és kombi a javából!

Persze, ez egy olyan ember véleménye, akinek gyerekkorában a 850 kombi volt az egyik álomautója, és nem kizárólag a T-5-ös verzió. Különben a klasszikusnak számító Volvo még mai szemmel nézve is szép, pedig a tetőig nyújtózó hátsó lámpáiról is felismerhető, letisztult és szögletes karosszéria abból az időből származik, amikor még hírből sem ismertük a Sensust, viszont akár egyujjas kesztyűben is vezethettük volna… Amúgy a Volvónak elég pazar gyűjteménye van ilyesfajta puttonyos, családi autóból, a 850-es nem az első, s nem is az utolsó svéd kombi.
Van, mi örök, más meg folyton változik, megújul; mindenesetre a V60-nak nincs oka a szégyenkezésre a felmenőit tekintve. És egyébként sem, mivel egyértelműen a 21. század 850-ese. Még akkor is, ha a formatervezők dobták a lökhárítótól a tetőig érő hátsó lámpát, ugyanakkor a csomagtér-fedélbe harapó, új egységek remekül hangsúlyozzák az kocsi szélességét. S a legújabb stíluselemek, a Thor-lámpák, a finoman felfelé futó övvonal és a trendi, 17 colos könnyűfém felnije ellenére is maradt az a szerethető „kocka”, mely erős birtoklási vágyat kelt az emberben. Egyszerűen gyönyörű. Talán nincs is ekkora autóra szükségem, elképzelhető, hogy praktikusabb nála egy SUV, mondjuk egy XC60-as, de aztán mégis újra és újra visszatérek hozzá, a nagybetűs VOLVÓHOZ, ami 20 év múlva is biztos pont lehet(ne) az életemben.
Ugyanezt az érzést nyújtja a 4635 milliméter hosszú kombi utastere is: beszállok és mintha hazaértem volna. Nem a luxus miatt, a Momentum felszereltségnek még a bőrkárpitozás sem a része, inkább a kényelem és az otthonosság érzése miatt. Elcsépelt a skandináv dizájn méltatni, de a berendezés – köztük a világos, kockás (City Weave) kárpitozás – minden kritikát kiáll: a dizájn átgondolt, a helykínálat jó, az ülések kényelmesek, a vaskos volánt öröm fogni, a 12,3 colos digitális műszerfal informatív, a középkonzol modern, a minőség az örökkévalóságot sugallja. Mindezt kétségkívül jól tudja a BMW, az Audi, a Mercedes triója is, azonban a Volvo előadásmódja nagyon más. Emberközelibb.
A német konkurenciához hasonlóan a V60 kabinja is négyszemélyes, mivel a hátsó sort alapvetően két utasra formázták, s hiába elég széles a középső púp, hosszútávon nem annyira kellemes ücsörögni rajta, mint a szélső fotelekben. Talán a hátsó ülőlap is lehetne – néhány centiméterrel - magasabban, a csomagtartó kapacitása pedig egyértelműen nagyobb. Noha a mindennapok során ritkán használnám ki a síkokkal határolt, rögzítőszemekkel és akasztókkal is felszerelt, zárható alsó rekeszt is rejtő raktér legutolsó porcikáját, az 529 liternyi befogadóképesség nem kiemelkedő. Ami csak azért érdekes vagy számít, mert vannak, akik a katalógusadatokra gerjednek. Természetesen bővíthető, a 60/40 arányban osztott hátsó támlák ledöntésével 1364 liternyi teret kapunk, elektromos fedele pedig opcióként – Variálhatósági Pro csomag része - kéz nélkül is nyitható. A tesztautóból ez az extra hiányzott.
Az egyujjas kesztyű hordását is nyugodtan elfelejthetem a Volvóval kapcsolatban, mókás lenne vele a 9 colos, függőleges elrendezésű érintőképernyőn maszatolni, bár a sajtóanyag megemlíti, hogy az akár kesztyűvel is kezelhető. A hozzá kapcsolódó infotainment rendszer működéséről már korábban írtam, körülbelül úgy kell vezérelni, mint egy okostelefont, s annyira is bonyolult. Nyilván az autó széleskörű tudásához mérten, hiszen a Volvo V60 gazdagon felszerelt. A Momentum felszereltségi szint ugyan csak a második lépcső, ám a hétköznapok során pompásan megfelel, az extralistán pedig minden szerepel, mi szem szájnak ingere. A masszázstól elkezdve, a vezetési üzemmód-kapcsolón és a Sensus navigációs rendszeren át, a bőrrel vagy nyírfával borított indítókulcsig bezárólag. Szabad a vásár…
Apropó, indítókulcs! Utóbbi valójában – a kor szellemének megfelelően – egy jeladó, ami elég, ha az autóban van, a D4-es motor a középkonzolon lévő műtárgyszerű forgókapcsolóval indul. A D4-es jelzés az erősebb, 190 lóerős négyhengeres dízel egységet takarja, esetünkben nyolcfokozatú Geartronic automata váltóval és elsőkerék-hajtással kombinálva. De, hogy őszinte legyek, nekem a kétliteres erőforrás (nagyobb) teljesítménye csupán a forgalmiból, illetve a kocsi műszaki adatlapjából derült ki. Nem mintha egy pillanatig is alulmotorizáltnak éreztem volna a V60-ast, szó sincs róla, ellenben annyira nyugodt a karaktere, hogy a legtöbbször valószínűleg „félgőzzel” (vagy még annál is kevesebbel) üzemelt. Szóval, nem az a kifejezetten kapkodós fajta, és ezt a higgadtságot, megfontoltságot, komoly viselkedést rám is képes volt átragasztani. Eszembe nem jutott rohanni, száguldozni vele, inkább – szokásomtól eltérően – elindultam időben, így tovább élveztem az együttlétet a V60-nal. A kulturált, finom működését, ahogy Comfort üzemmódban észrevétlenül kapcsolgatott a váltó vagy a zajszigetelés miatt messze, távolról morajló dízelmotor – régi, öthengeres Volvók jellegzetes hangját idéző – orgánumát, közben a gondjaimról megfeledkezve hallgattam a (High Perfromance) hifit és tekergettem a jó fogású kormányt. Általában úgy érkeztem meg, mintha relaxáltam volna, amihez a feláras IntelliSafe Pro csomag aktív vezetéstámogató – többek között sávban tartó, holttér-figyelő, hátsó ütközésre figyelmeztető, kitolatást segítő, frontális ütközést elkerülő - rendszerei is hozzájárultak.
Sietni is lehet vele, kipróbáltam. 190 lóerő és 400 Nm (1750-től 2500 fordulatszámig) ugyanis nem kevés, egyúttal a Twin-turbo technológia magas fokú rugalmasságot garantál, a vezetési üzemmód-választóval pedig konfigurálható az autó viselkedése – a motor, a sebességváltó, a kormánymű, a fékrendszer, illetve a menetstabilizáló működésén keresztül. Csak áttoltam a görgős kapcsolót Dynamic állásba, és érezhetően élénkebbé vált a V60. Cserébe talán nem annyira harmonikus ilyenkor. Mindenesetre a gyári adatok szerint 7,9 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, 220 km/h a száguldás vége, ennél többre sosincs szükség. (Van egyébként 310 lóerős T6-os és 390 lovas T8 Twin Engine kivitel is, ha valaki mégis többre vágyna.) Az elöl kettős keresztlengő-karos, hátul „intergal link” tagokból álló futóművel nemcsak a kilométereket faltam magabiztosan, hanem a kanyarokat is. Stabilan fordult, miközben a rugózáson érezni a nagy tömeget és a hosszú tengelytávot. Dacára annak, hogy nem élményautó, szerpentinen sem esett ki a ritmusból, abszolút kiegyensúlyozott. A fogyasztása viszont meg sem közelítette a 4,5-4,7 literes gyári adatot, a fedélzeti számítógép kereken 7 litert írt ki.
A Volvo V60 D4 alapára automata váltóval és Momentum felszereltséggel 12.050.000 forint. Az extrákkal bővített tesztautó már 14.964.000 forintba került, ám a konkrét példány 12.740.000 forintért hazavihető az Ivanics Kft-től. Drága vagy sem? Házon belül egy jobban felszerelt XC40-es árcéduláján is borsosabb összeg szerepel. S bár ideig-óráig az is képes elcsavarni a fejemet, azért a V60 az igaz. Kombi és Volvo a javából!